Az alábbiakban a csapatunk számára legkedvesebb önkéntessel készül miniinterjút olvashatjátok.
1. Mivel foglalkozol?
Jelenleg harmadik éve koptatom a padokat az ELTE Állam-, és Jogtudományi Karán, ahol remélhetőleg jogi diplomát szerzek majd.
2. Milyen szervezeteknél önkénteskedsz?
Állandó jelleggel csak a Zöldövezetnél, azonban a szakkollégiumommal számos helyen szoktunk alkalmanként önkénteskedni, decemberben például egy állatmenhelyen segédkeztünk.
3. Mióta vagy önkéntes a Zöldövezetnél?
2017 nyara óta, ahol az akkori Fina Világbajnokság szurkolói zónáját zöldítettük a Margit-szigeten.
4. Miért szeretsz önkénteskedni?
A hihetetlenül fantasztikus légkör miatt, amit magának az egyesület tagjainak és a többi csodálatos önkéntesnek köszönhetünk. Emellett pedig nagyon jó érzés az itteni önkénteskedésben, hogy tényleg látható változást tudunk elérni, és a szervezet széles tevékenységi körének hála számos helyzetben és területen kipróbálhatom/kipróbálhattam magam, legyen az fordítói munka vagy egy intenzív hétvégi rendezvényzöldítés, melyekkel én is hozzájárulhatok (még ha csak kicsit is) a bolygónk megmentéséhez.
5. Milyen szempontok alapján döntöd el, hogy jelentkezel-e egy feladatra?
Én főleg a rendezvényzöldítő akciókban veszek részt, amelyeken, amikor csak tudok, ott vagyok, ezen felül viszont nagyon szívesen segítek bármiben, bármikor, amikor nagy szükség van rá. A feladatválasztásnál a fő szempont ezek alapján egyrészt a tevékenység fajtája, illetve a segítség szükségessége, de nincs olyan feladat, amiben ne segítenék szívesen. Ha tehetném, minden programban tevékenyen részt vennék.
6. Miért fontos számodra az önkéntesség?
Jogász hallgatóként számos esetben rá kellett döbbenem, hogy milyen sok problémával kell megküzdenünk világ szinten és kis hazánkban egyaránt, így nem is kérdés, hogy ha tehetem, részt szeretnék vállalni ezen problémák leküzdésében, és aktívan tenni azért, hogy egy élhetőbb és boldogabb világban élhessünk. Ennek egy kiváló módját látom az önkéntességben, ahol személyesen, testközelből tudunk harcolni a minket körülvevő problémák ellen, és változást hozni, még ha csak kis lépésekben is.
7. Mi volt a kedvenc feladatod?
Talán az egyik kedvenc feladatom volt, amikor Lengyelországban Bálinttal közösen képviselhettük a szervezetet, ahol egy V4-es együttműködés keretében kisebb gyerekeknek kezdtünk el összeállítani egy képregénysorozatot a környezetvédelem egyes területeivel kapcsolatban.
8. Melyiket választod: kutya vagy macska?
Erre a kérdésre létezik egyáltalán másmilyen válasz (persze minden tiszteletem és megbecsülésem a cicáké)? Természetesen kutyák.
9. Mi a hobbid?
Imádok olvasni, főleg klasszikusokat és fantasy történeteket, illetve ha tehetem, nagyon szívesen járok színházba. Emellett élek-halok a társasjátékokért, valamint nem is olyan régóta elkezdtem csapatos kvízestekre járni, amit nagyon élvezek. :)
Nagyon köszönjük a munkádat, Matyi!
Ha kedvet kaptál az önkénteskedéshez, jelentkezz itt!