Nincs alapos munka tövis nélkül

Lead kép
DINPI
Lead szöveg
Napjainkban a növények szerepe felértékelődni látszik. Bőséggel dekoráljuk velük lakásunkat, irodánkat, ádáz harcokat folytatunk településeink zöld területeiért, és világszerte egyre hevesebb konfliktusokat szül az erdőirtás. Ennek fényében sokak számára meglepő lehet, hogy néha a természet egyensúlyának helyrebillentéséhez bizony fűrészt kell ragadni...

 

Aki már kicsit régebb óta nyomon követi a Zöldövezet tevékenységét, tudhatja, hogy a zászlóshajónak számító rendezvényzöldítés és vállalati program szervezés mellett sok minden mással is foglalkozunk. Többek között rendszeresen együttműködünk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával is. Ennek a kooperációnak a keretein belül vettünk részt a héten élőhely-fenntartási munkálatokban. A projekt célja a Tápióság külterületén található Kávai-várhegy, Sárkány-rúgás és Pipa-hegy mesés tájainak löszgyepmaradványain előforduló védett szennyes ínfű (Ajuga laxmannii) utolsó kis állományrészeinek megóvása volt. Ennek érdekében kellett három területen is erősen megritkítani az agresszívan terjeszkedő galagonya- és kökényállományt.

Lelkes önkéntes brigádunkkal és a nemzeti park munkatársaival kiegészülve összesen kilencen vágtunk neki a munkának. Miközben a csapat egyik fele a cserjéket döntötte, a másik többé-kevésbé rendezett halmokba rendezte az eltávolított növényeket. Ez pedig nem pusztán a könnyebb haladás érdekében volt fontos, hanem azért is, mert ez tulajdonképpen csak a munkálatok első fele volt. A kivágott cserjék elszállítása ugyanis még várat magára, ezt egy nagyobb önkéntes csapat bevonásával fogjuk végrehajtani.

A három helyszín megtisztítása körülbelül hat órába telt, a gyors haladáshoz pedig nagyban hozzájárult önkénteseink rutinja, a kellemes tavaszi időjárás és persze a festői dimbes-dombos táj is. Így, a rendezvényszezon beindulása előtt kiváló bemelegítő feladat volt ez számunkra. A tudat pedig, hogy egy védett terület fennmaradásában játszottunk szerepet, talán még a galagonya tövisek okozta fájdalmat is enyhíti kissé.


Tavasszal is folytatódnak a DINPI-vel közös programjaink a Nagy-Szénás és a Pilis-tető környékén, amire várjuk lelkes önkéntesek jelentkezését! Részletekért figyeld a facebook oldalunkat és jelentkezz önkéntes csapatunkba, hogy elsőként értesülhess a lehetőségekről!