Tudjuk, hogy a klímaválság súlyos probléma. Nincs nap, hogy ne szembesülnénk vele.
Mégis hiszünk abban, hogy a megoldás lehet érthető, élhető, sőt szerethető.
Hisszük, hogy tudunk úgy jelentős hatást elérni, hogy közben jól érezzük magunkat.
Hogy az alulról jövő változás is lehet forradalmi, hogy a hétköznapok apró tettei hatalmassá nőhetnek, és hogy ami ma akadály, az holnap már csak egy rossz szokás.
Hisszük, hogy szabad csapatépítőket, rendezvényeket tartani, fesztivált rendezni, önfeledten bulizni, ha mindezt képesek vagyunk fenntarthatóan csinálni.
Mi képesek vagyunk rá.
Sőt, képesek vagyunk Titeket is képessé tenni rá.
De addig is: örömmel megoldjuk helyettetek.
Mi vagyunk a Zöldövezet Társulás. Társatok a zöldülésben.
Hírek
Megnyertük a világbajnokságot!
Szusszantunk pár napot, ami nyilván nem tesz jót a social media oldalaink algoritmusainak, de néha engedni kell a fáradtságnak. Elképesztő nyarunk volt, nagyon sok munkával telt. Ahogy láthattátok csatornáinkon, idén megkaptuk a Zöldövezet Társulás történetének legnagyobb feladatát, amikor is a világ 3. legnagyobb sporteseményének zöldítésére kértek fel minket. Szeretnénk ebben a bejegyzésben köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik részt vettek az atlétikai világbajnokság környezettudatos hulladék-menedzsmentjének megvalósításában. Minden Zöldövezet dolgozónak, bedolgozónak, önkéntesnek, barátnak és családtagnak aki velünk volt ebben az időszakban.
A hónap önkéntese - július: Sári
Tóth Sárival, július Hónap Önkéntesével körülbelül egy éve dolgozunk együtt. Sári az egyik legaktívabb önkéntes a csapatunkban. Rendszeresen ír cikkeket (a legtöbb filmajánlónk például az ő tollából származik), és visszatérő csapattag a rendezvényeinken is – legyen szó akár standolásról, akár rendezvényzöldítésről. Az alábbiakban a vele készült miniinterjút olvashatjátok.
Mit csinál a Zöldövezet a Jogi Egyetemen?
A Zöldövezet Társulás több más szervezettel együttműködve részt vesz a ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a hallgatók gyakorlati képzésében. Az egyetem 2018 tavaszán indította el a Társadalmi Felelősségvállalás Kurzust, melynek keretén belül a hallgatók különböző civil szervezetek munkájába tudnak bekapcsolódni. Az egyetem oktatóinak célja az volt a kurzus létrehozásával, hogy a hallgatók a társadalmi felelősségvállalás terén gyakorlati tudást szerezhessenek.
Lépésről-lépésre: így lesz valóban zöld egy csapatépítő!
Az egyik kedvenc nyári Segéd-kezek csapatépítőnk kapcsán arra gondoltunk, mesélünk nektek kicsit az előkészületekről: hogyan jut el egy ilyen program a megkereséstől a megvalósulásig - és az elégedett munkatársakig!
