50 000 vadlúd + 1 Zöldövezet

Lead kép
tata
Lead szöveg
Ugyan a nyár elmúltával búcsút mondtunk a fesztiválszezonnak, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a Zöldövezet rendezvényzöldítői feladat nélkül maradtak. Az Öreg-tó partján immár huszonkettedik alkalommal megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalmat idén harmadjára varázsolta fenntarthatóbbá csapatunk.

 

A hagyományosan november utolsó szombatján megrendezett esemény remek program mind a természet szerelmeseinek, mind a kikapcsolódni vágyóknak, nem utolsó sorban pedig nekünk, hulladékmentőknek is. Egyrészt munkamorálunkat nagyban növeli a festői környezet, másrészt az előző évek tapasztalataiból tudtuk, nem kell kommunálishulladék-apokalipszisre készülnünk. Ennek ellenére komolyan készültünk a rendezvényre, szelektív szettjeinket  szám szerint ötöt  már péntek este, egy izgalmas fejlámpás akció keretében kihelyeztük. Így, kiegészülve a tartaléknak rendelt plusz kukákkal, másnap összesen nyolc hulladékgyűjtő pont várta a látogatókat. Bennük szerencsére idén sem kellett csalódnunk, a közönség ismét bizonyította, hogy döntő többségét elhivatott természetbarátok alkotják. Csapatunk persze nem tétlenkedett; egész nap, szettről szettre haladva róttuk hulladékgyűjtő köreinket, megkönnyítettük a vendéglátósok és árusok munkáját, segítettünk a szelektív gyűjtés útvesztőjében elbizonytalanodott vendégeknek és persze tisztán tartottuk a partot a csípős szélben eltévedt kósza szalvétáktól, zsebkendőktől. A nap vége felé már valamennyi válogatnivalónk is akadt, ám ez rutinos „zöld manóink” számára nem okozott különösebb nehézséget. Ahogy az utolsó vendégek is elszállingóztak mi is nekiálltunk szettjeink és depónk bontásának. Köszönhetően annak, hogy a keletkezett hulladék egyharmadát sikerült eltérítenünk kommunális konténerektől, elégedetten zártuk a napot.

A 22. Tatai Vadlúd Sokadalom véget értével újabb rendezvény zöldebbé válásában segédkezett az Egyesület. Amellett, hogy számos új tapasztalattal gazdagodtunk, remélhetőleg a Zöldövezet jó hírnevét is sikerült öregbítenünk. Ha rajtunk múlik mindenképp ott leszünk az Öreg-tó partján jövőre is, tovább munkálkodva azon, hogy ez a remek esemény még fenntarthatóbbá válhasson.