Péntek délelőtt élettel telt meg a Marczibányi tér, megérkezett a kb. 20 fős csapat. Egy környezetvédelmi kvízzel kezdtük a napot, amin többen is igen jól teljesítettek. Az élmezőnyben holtverseny alakult ki, így szükség volt egy bónusz kérdésre, hogy eldőljön, ki lesz a szerencsés nyertes, egy cserepes virág boldog új gazdája.
Ezután hozzáláttunk a faültetéshez, az eseményre kilátogatott a II. kerület polgármestere is. A csapat ásót, lapátot ragadott, s nemsokára a fácskák már új helyükön tündököltek. Őshonos fajt választottunk, 3 db magyar kőris csemete talált új otthonra a Művelődési Központ mellett. Külön öröm volt a kerület együttműködése, hiszen a helyszín megválasztása nem volt véletlen: az Európai Bizottság csapata ide jár dolgozni nap mint nap, így mind figyelemmel tudják majd kísérni a most elültetett fák növekedését.
A nap zárásaként rovarhotelt és madárodút ácsolt a szorgos csapat. Annyira belelendültek a munkába, hogy a tervezett egy rovarhotel helyett kettő is elkészült. Ezek aztán a Művelődési Központ udvarán kerültek elhelyezésre.
A nap végére mindannyian kellemesen elfáradtunk, de megérte: ezután akárhányszor a Marczibányi téren járunk majd, 3 magyar kőris, 2 rovarhotel és egy madárodú fog emlékeztetni minket erre a napra.
Segéd-kezek az Európai Bizottsággal
Lead kép
Lead szöveg
Zsúfolt volt a múlt hetünk, a szegedi Segéd-kezek után „hazai pályán” is tartottunk egy csapatépítőt: fákat ültettünk, rovarhotelt és madárodút készítettünk az Európai Bizottság lelkes csapatával a II. kerületben.