Így telt a nyarunk – A Generali Gyerekszigeten jártunk

Lead kép
gyereksziget
Lead szöveg
A 2022-es Generali Gyereksziget rengeteg játékkal, standdal és programmal várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Két hétvégén át minket is megtalálhattatok a FINA sátorban a Felelős Gasztrohőssel együtt.

 

Nagy volt az érdeklődés a szelektív standunk körül, ahol lelkes önkénteseink játékos keretek között minden korosztály számára érthetően és élvezhető formában elmesélték, amit a szelektív hulladékgyűjtésről tudni érdemes és kell is. Legnagyobb örömünkre a kisiskolások voltak a leglelkesebbek, sok esetben jobban ismerték a folyamatokat és a kukák színeit, mint a szüleik. Nekünk is élmény volt hallgatni miket tanultak az iskolában és ki hogyan komposztál és szelektál otthon. 

Az előadások mellett a gyerekek kipróbálhatták a rendkívül népszerű komposzt turkálót. Ezzel a szemléletformáló játékkal a gyerekek játszva tanulják meg mi komposztálható és mi nem. A játék során a komposztból bekötött szemmel kellett kiválogatniuk a nem komposztálható dolgokat, miközben elmeséltük a komposztálás lényegét és lehetőségeit.  

A legkisebbek a RePlacc játszóházunkban játszhattak az újrahasznált-újragondolt tárgyakból készült játékokkal, a nagyobbak pedig maradék anyagból, nevezetesen lepedőből készíthettek zászlót, amit aztán magukkal is vihettek. A felnőttekre is gondoltunk, a hulladékból létrehozott chillpontunkon lehetőségük volt egy kis pihenésre. Puffokat, asztalokat, könyvespolcot alkottunk meg hulladékból, ami nem csak hasznos, praktikus, de a visszajelzések alapján kényelmes is volt. A felnőtteknek lehetőségük volt a könyvespolcon található könyveket örökbefogadni. 

 

A program a KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 sz. 'Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás' c. projekt segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.