Jó és rossz gyakorlatok a rendezvényzöldítésben

Lead kép
kukák
Lead szöveg
Tartalmas nyár volt az idei az egész csapatunk számára. Nemcsak rendezvényzöldítőként, hanem fesztiválozóként is számos rendezvényen megfordultunk, és nagyon sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Így nyár végén összefoglaltuk, melyek azok a gyakorlatok, amelyek előre mutatnak, és melyek azok, amelyeken nem ártana még csiszolni.

 

Kétségkívül az utóbbihoz tartozik a PLA-ból készült poharak használata. Még ha megoldott is lenne a hulladékkezelésük, – ami sajnos még nincs így, – akkor is felmerül velük kapcsolatban az a probléma, hogy egyszerhasználatos eszközökről van szó, ami továbbra is azt erősíti az emberekben, hogy teljesen rendben van az, hogy 15 percig használod, majd a kukába dobod. Erre a megoldás pedig a lehető legegyszerűbb: használjunk elmosható eszközöket, legyen az akár üvegpohár, vagy ha a rendezvény típusa ezt nem teszi lehetővé, akkor betétdíjas újrapohár.

Talán meglepő, de még idén sem volt minden fesztivál felkészülve a szelektív hulladékgyűjtésre. Miközben az italokat PET poharakban/palackokban vagy alumínium dobozokban adták ki, egész egyszerűen nem volt lehetőség ezeknek a szelektív gyűjtésére. Milyen jó lenne, ha lennének kifejezetten hulladékmentéssel is foglalkozó szervezetek ( ;) ), akik elhivatott csapatukkal megoldják ezt a felmerülő problémát! :D 

Amikor elkezdünk dolgozni egy fesztivál, rendezvény szervezőivel, nem csak a keletkező hulladék megfelelő helyre juttatásában segítünk, hanem ötleteket adunk, mit tehetnének még a környezetért. Sokszor több heti munka és megbeszélések sorozata áll amögött, hogy a szervező azt mondhassa, hogy „igen, idén is megtettük, amit tudtunk!”

Ha találkoztál már velünk valamelyik rendezvényen, észrevehetted, hogy mindig két zsák van a kezünkben: egy zöld és egy fekete. Már menet közben elkezdjük a hulladék előválogatását, hogy később könnyebb dolgunk legyen, illetve így sokkal kevesebb hulladék szennyeződik be esetleges zsíros maradékokkal, mintha minden egybe menne. A rendezvények során folyamatosan terepen vagyunk és összeszedjük az asztalon felejtett vagy a véletlenül földre ejtett szemetet, hiszen mindannyiunknak jobb érzés tiszta környezetben szórakozni, nem igaz?

Ti merre jártatok, miket tapasztaltatok? Mit találtatok a legrosszabb és legjobb szokásnak, ami a rendezvényzöldítést illeti?

 

 

Levél