Rendezvényzöldítés velünk

Lead kép
zöldövezet csapat
Lead szöveg
Biztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?

Biztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de ''vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?

Herencsár Milán, a Zöldövezet Társulás Egyesület frissen megválasztott alelnöke szívén viseli a szervezet megmozdulásait ezen a téren.''

Elmondása szerint már a Zöldövezet előtt is nagy érzékenységgel viseltetett a környezettudatosság témakörében, zöldségárusként például a főnökeit is meggyőzte a keletkezett hulladék szelektív gyűjtéséről. 2011-ben került a szervezethez gyakornokként, amikor még a nagy zenei fesztiválokon, mint a Sziget, VOLT és Balaton Sound is dolgoztak. Mint a legtöbb fiatal ő is rajongott ezekért az eseményekért és mivel személyisége és elhivatottsága lehetővé tette, nem is volt kérdés, hogy ő lesz az egyesület „rendezvényzöldítős” vonalának programvezetője. ''"Véleményem szerint a fenntarthatóság egy olyan témakör, amelyre mind természettudományi, mind pedig társadalomtudományi szempontból reflektálni kell. Ezzel az elvvel egyesületünk közös állásfoglalása is megegyezik, többek közt ezért is szeretek nagyon itt dolgozni."''

Milán megosztott pár kulisszatitkot is a nagyobb események ökológiai lábnyomának csökkentéséről. ''Az Újrapohár-program lehetőséget biztosít a szervezőknek akár 60%-kal mérsékelni a keletkezett hulladék mennyiségét'', mivel ezek keményfalú, tetszőlegesen logózott műanyag poharak, amelyeket betétdíjas termékként forgalmazhat. Tehát a látogatók visszavihetik a poharakat a pulthoz, vagy akár haza is emlékbe.

Emellett ''elengedhetetlen egy esemény környezetterhelésének csökkentésénél a hulladék frakcionálása.'' A Zöldövezet a szelektív gyűjtők kihelyezése mellett nagy figyelmet fordít az emberek környezeti szemléletének formálására, a szelektív gyűjtés „szerethetővé” tételére legtöbbször Zöld InfoPont működtetésével, illetve Milán szavaival élve: „''a rendezvény arculatába illeszkedő, figyelemfelkeltő „kukamatricákat” ragasztunk ki a hulladékgyűjtő edényeinkre, amik szinte odavonzzák a látogatók szemét a szelektív kukákra.'' A másik fontos újításunk pedig az volt, hogy ''mi szervezzük a rendezvény egész takarítását, így a keletkező szelektív hulladék mennyisége megduplázódik'', mindeközben a kommunális hulladék mennyisége ugyanilyen arányban csökken.”Mindezek mellett persze egy rendezvényen figyelmet kell fordítani a víz-és energiafelhasználásra vagy a fenntartható vendéglátás biztosítására is, melyekben kiterjedt kapcsolati hálójuk segítségével a Zöldövezet szívesen nyújt segítséget.

''A szervezet céljai elérése mellett jó kapcsolatot és hangulatot is igyekszik kialakítani akár partnereivel, a rendezvények látogatóival, vagy munkatársai között.'' „Minden önteltség nélkül kijelenthető, hogy az elmúlt években nem érkezett panasz a munkánkra, minden szervező hálásan köszönte meg az együttműködésünket.” Az önkéntesek lelkesedése sem csökken egy-egy fárasztó program után és az iskolai közösségi szolgálatban részt vevő diákok is szívesen választják a Zöldövezetet, hiszen itt kellemes közösségben tölthetik el ezeket a heteket, a kötelező munkavégzés nyomásának érzése nélkül.

Milán azt is elmondta, hogy partnereik kiválasztásánál szem előtt tartják az alkalmazottakkal történő megfelelő bánásmódot is: „''A takarítócég kiválasztásánál a környezetvédelmi témákra való nyitottság mellett fontos feltétel, hogy méltányosan bánjanak alkalmazottaikkal, hogy cserébe elvárható legyen a minőségi munka.”'' A vendégek legtöbbje is nyitott az egyesület munkája iránt, de a kevésbé érdeklődő személyek figyelmét is próbálják felhívni a környezet megóvásának fontosságára. „Igyekszünk meglovagolni azt a zöld divathullámot, amely most tör be Magyarországra is, ezért például nagy hangsúlyt fektetünk az arculatra is, nem csak a háttérmunkákra. Egyre szebbek a hulladékgyűjtő szigeteink és az infópontunk. ''Igyekszünk a környezetvédelmet nem csak fontos ügyként-, hanem érdekes-fiatalos köntösbe bújtatva szerepeltetni.” Ennek érdekében Milán kifejtette, hogy tervei közt szerepel minél több workshop és kerekasztal beszélgetés szervezése is, ahol fesztivál-és rendezvényszervezők, illetve szakértők körében bárki informálódhat a témában.''

//A Zöldövezet Társulás tehát mindent megtesz, annak érdekében, hogy ha valaki legközelebb egy ilyen eseményre látogat, vagy akár otthonában hezitál a szelektív gyűjtésről, már körültekintően tudjon véleményt alkotni és fellépni a tőle telhető leghatékonyabban a környezet megóvása érdekében.//

a cikket készítette: Brezina Fanni, gyakornok

A képen balról jobbra: Vad-Horváth Zoltán, fesztiválszervező, Kondás Kata, Doremi Kft és Herencsár Milán projektvezető, Zöldövezet

Képek