Ilyen volt a Dentsu csapatépítője

Lead kép
dentsu csapatépítő
Lead szöveg
“Cégre szabott, innovatív program, valódi változás létrehozása, elégedett kollégák” - ezekkel a szavakkal foglalták össze a Dentsu munkatársai azt a csapatépítőt, amit a Zöldövezet Társulás szervezett nekik.

Idén már második alkalommal szerveztük a cég csapatépítő napját. Az előző esemény sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezúttal még többen csatlakoztak a programhoz!

„Évről évre egyre többen vesznek részt csapatunkból környezetvédelmi önkéntes napunkon köszönhetően annak, hogy a Zöldövezet teljes mértékben az igényeinkre szabja a programot. Meghallgatják elképzeléseinket, kívánságainkat és úgy alakítják a tartalmas napot, hogy a kitűzött céljaink megvalósulhassanak, hogy kézzelfogható változást tudjunk létrehozni a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt, és hogy közben mindenki jól érezze magát.” mondta el Pőcze Éva, a cég Operations Managere

A Dentsu önkéntes napján a Budakeszi Vadasparkban szerveztünk izgalmas természetvédelmi aktivitásokat, ahol cég dolgozói kipróbálhatták magukat egyszerűbb, vagy összetettebb kétkezi feladatokban. A csapatmunka meghozta gyümölcsét: az összefogásnak köszönhetően két gigantikus méretű, “ötcsillagos” rovarhotel épült meg, emellett padot, kerítést festettünk, sőt, denevérodú is készült. A programot Zelenák Attila madarász szakértőnk izgalmas előadásával színesítettük.

„Idén másodszor dolgoztunk együtt a Zöldövezet Társulással. Az általuk ajánlott programok és helyszínek mindig innovatívak, a lebonyolítás profi, a jókedv és a környezetünkre gyakorolt hatás pedig garantált.” tette hozzá Skultéti Viktor, HR Manager

 
 
Hasonló programra vágysz a cégeddel?

Nálunk a téli időjárás sem akadály, de ha tavaszra tervezed a csapatépítőt, akkor is érdemes előre gondolkodni! Jelentkezz, hogy a te munkatársaidat is egy személyre szabott szuper programmal kápráztathassuk el!

Ez is érdekelhet

Lead kép
Segéd-kezek a Pál-völgyi-barlangnál, a TerraCycle csapatával
Lead szöveg
A TerraCycle csapatával egy egész napos Segéd-kezek karitatív csapatépítő nappal indult az együttműködésünk. Ahogy biztos sokan tudják (de még nem elegen), a TerraCycle egy másra, mások által már nem felhasználható hulladékok (pl. cigicsikk) újrahasznosításával foglalkozó, 500 főt foglalkoztató nemzetközi cég. Nálunk gyakorlatilag soha nem lehet az együttműködés akadálya egy vállalat tevékenysége, (hiszen valljuk, hogy a környezet, ezáltal mindannyiunk érdeke az, hogy válogatás nélkül, minden lehetőséget megragadjunk a szemléletformálásra). De azért nem tagadhatjuk, hogy extra lendületet adott nekünk az, hogy egy, a miénkhez ennyire hasonló területről érkező csapat bízott meg minket az önkéntes napjuk megszervezésével.
Lead kép
Miért „must have” a karitatív csapatépítés a KKV-k számára 2023-ban?
Lead szöveg
A legkézenfekvőbb válasz valahogy így hangzana: két legyet egy csapásra, csapatépítés és PR egyben! Elvégre a kisebb vállalatok esetében, ahol recesszió nélkül is szerényebbek a lehetőségek ezeken a költséges területeken, a „jótékonykodós nap” jól mutathat az Instán és persze a helyi lapban is. De valójában ennél többről van szó.
Lead kép
Lépésről-lépésre: így lesz valóban zöld egy csapatépítő!
Lead szöveg
Az egyik kedvenc nyári Segéd-kezek csapatépítőnk kapcsán arra gondoltunk, mesélünk nektek kicsit az előkészületekről: hogyan jut el egy ilyen program a megkereséstől a megvalósulásig - és az elégedett munkatársakig!