Óvodaszépítés – Segéd-Kezek Szegeden

Lead kép
sk
Lead szöveg
Rendületlenül folynak a Segéd-kezek karitatív csapatépítőink. Múlt héten Szegeden jártunk egy nagyon kedves régi partnerünk munkatársaival.

 

Képzett koordinátoraink vezetésével közel 40 segíteni vágyó, lelkes önkéntes szépítette meg egy óvoda kertjét a csapatépítő keretében.


A csodás napsütésben virágágyást készítettünk, ültettünk, mesefalat és kerítést festettünk. Sőt, még egy saját komposztálóval is gazdagodott az intézmény!


A nap végén jóleső fáradtsággal tekintettek végig az önkéntesek a munkájukon, és vidáman konstatálták, hogy bizony ezt a kétkezi munkát még másnap is fogják érezni.


A legjobb visszacsatolás az ilyen jellegű önkéntes tevékenység során mindig a gyermekből fakadó őszinteség: nagy mosollyal az arcukon ujjongtak az elkészült mesefalak előtt, illetve hatalmas boldogság volt a színesre festett kerítés is – nyilván a kislányoknál plusz pontot szereztünk a rózsaszín résszel.


Az intézmény vezetője még másnap is lelkendezve hívott fel, hogy elmondja, mennyire fontos és jó dolog, amit az önkéntesek véghez vittek a csapatépítő során.


Ezek a visszajelzések éltetnek minket: amikor a cégek dolgozói büszkén távoznak egy intézményből, érezve, hogy igazán hasznosat alkottak! Az óvoda igazgatója elégedettséggel néz végig a kerten, ahol hatalmas fejlődés történt csupán egy nap alatt. És nem utolsó sorban a gyerekek, akik fülig érő szájjal lépnek be másnap az óvodába.


Alig várjuk a következő Segéd-kezek programot!
 

Képek