Kövess minket a Facebookon!

Rendezvényzöldítő asszisztens munkatársat keresünk

people2A Zöldövezet Társulás Egyesület 2009 óta szervez rendezvényeken környezetbarát hulladékmenedzsmentet, szelektív gyűjtés kialakításával, illetve az Újrapohár hulladékmegelőző program megvalósításával. Ha szeretnél részese lenni ennek a folyamatnak, fontosnak tartod környezetünk védelmét, láttál már rendezvényt a „háttérből is”, már az oviban is kukás autó volt a jeled és persze nem riadsz vissza hétvégi, netán éjszakába nyúló pörgős, fizikai munkáktól sem akkor Te vagy a mi emberünk!


Környezetvédelmi program a vizes vb szurkolói zónáiban

fina A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak. - Sajtóközlemény - Bp., 2017. augusztus 23. –


Rendezvényzöldítés velünk

rendezvényzöldBiztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?


Szárazgyepek fenntartása

gyikocskaMagyarország bővelkedik olyan élőhely típusokban, melyek biodiverzitását kevés emberi beavatkozással és munkával is egyszerűen meg lehetne őrizni. Ilyenek a szárazgyepek is, melyeket az évszázados legeltetések után jelenleg a beerdősülés, így számos faj (köztük olyan endemikus fajok is, melyek csak ezeken a területeken találhatók meg) eltűnése fenyeget.


Műanyagmentes Jövő - Zöldülő Fesztiválok

műag mentesA Zöldövezet Társulás szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a február 24-én, pénteken, 16:00-kor kezdődő „Műanyagmentes Jövő – Zöldülő Fesztiválok” fórumbeszélgetésére, amely a Millenárison megrendezett Food Truck Rally – gasztroesemény keretei közt kap helyet!


Szeptemberben folytatódik a Jövő-t-Evő sorozat!


Szeptember 30-án folytatódik a Felelős Gasztrohős és Zöldövezet Társulás által elindított Jövő-t-Evő nevű szakmai fórumsorozat. A havonta megrendezésre kerülő találkozókon azok a fenntarthatósági eszközök kerülnek bemutatásra, amelyeket a vendéglátóhelyek és rendezvényre kitelepülők beépíthetnek működésükbe. Az ingyenes rendezvényeken a résztvevők kérdéseiket közvetlenül feltehetik a hivatalos szervek képviselőinek, kapcsolatot építhetnek a szakmai szervezetekkel és a környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat kínáló vállalatokkal.

Az év eleji három fórum témái a helyi és szezonális termékek beszerzésének akadályai, a kitelepülések “zöldítése”, illetve a környezetbarát csomagolás és szállítás lehetőségei voltak. “Olykor egészen éles viták indultak, amelyek megmutatták, hogy a fórumokon részt vevő különböző szervezetek képviselői mennyire más szempontból látják az adott környezetvédelmi kérdést. A Jövő-t-Evő célja pont az, hogy ezeknek hangot adjunk és közösen találjunk utat a megoldás felé” - mondta Csobay Krisztina, a Zöldövezet Társulás elnöke.

Szeretnénk elkerülni, hogy a vendéglátósok és rendezvényszervezők pletykák vagy egy-egy rossz példa alapján alkossanak véleményt a fenntarthatóságról. Tudjuk, hogy nincs még mindenre szabályozás, vagy kialakult jó gyakorlat, ezért úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb megoldás összehozni a feleket és harmonizálni a szakma, a hivatalok és a civilek álláspontjait; mintsem hagyni, hogy mindenki a saját feje után menjen.” - tett hozzá Varga Judit, a Fenntartható Étterem minősítést kiadó Felelős Gasztrohős egyik alapítója.

Annak érdekében, hogy élő kapcsolatot tarthassanak fent a fórumok résztvevőivel és érdeklődőkkel, a szervezők online közvetítik az eseményeket és fogadják a felmerülő kérdéseket/javaslatokat a Jövő-t-Evő közösségi média csoportjában.

A fórumbeszélgetések időpontjai és témái:
2015. szeptember 30. (szerda): Higiénia a vendéglátóhelyeken és rendezvényeken
2015. október 28. (szerda): Energia- és vízhatékonyság a vendéglátóhelyeken és rendezvényeken
2015. november 25. (szerda): Hulladékcsökkentés- és kezelés a vendéglátóhelyeken és rendezvényeken, beleértve az élelmiszer-hulladékot
2015. december 9. (szerda): Társadalmi kapcsolatok és szemléletformálás

A programsorozat szakmai partnere a NÉBIH, támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap.
ncta