Kövess minket a Facebookon!

Rendezvényzöldítő asszisztens munkatársat keresünk

people2A Zöldövezet Társulás Egyesület 2009 óta szervez rendezvényeken környezetbarát hulladékmenedzsmentet, szelektív gyűjtés kialakításával, illetve az Újrapohár hulladékmegelőző program megvalósításával. Ha szeretnél részese lenni ennek a folyamatnak, fontosnak tartod környezetünk védelmét, láttál már rendezvényt a „háttérből is”, már az oviban is kukás autó volt a jeled és persze nem riadsz vissza hétvégi, netán éjszakába nyúló pörgős, fizikai munkáktól sem akkor Te vagy a mi emberünk!


Környezetvédelmi program a vizes vb szurkolói zónáiban

fina A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak. - Sajtóközlemény - Bp., 2017. augusztus 23. –


Rendezvényzöldítés velünk

rendezvényzöldBiztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?


Szárazgyepek fenntartása

gyikocskaMagyarország bővelkedik olyan élőhely típusokban, melyek biodiverzitását kevés emberi beavatkozással és munkával is egyszerűen meg lehetne őrizni. Ilyenek a szárazgyepek is, melyeket az évszázados legeltetések után jelenleg a beerdősülés, így számos faj (köztük olyan endemikus fajok is, melyek csak ezeken a területeken találhatók meg) eltűnése fenyeget.


Műanyagmentes Jövő - Zöldülő Fesztiválok

műag mentesA Zöldövezet Társulás szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a február 24-én, pénteken, 16:00-kor kezdődő „Műanyagmentes Jövő – Zöldülő Fesztiválok” fórumbeszélgetésére, amely a Millenárison megrendezett Food Truck Rally – gasztroesemény keretei közt kap helyet!


Nem alszunk téli álmot!

A "Re-cuccok" szemléletformáló kampányunk keretében hulladékká vált tárgyakból készítünk rendezvények számára jól használható tárgyakat, játszó és pihenőteret. Az ún. upcycling technika alkalmazásával egyszerű autógumiból hinta válik, rozsdás sílécek a rendezvények kerítéseivé avanzsálnak, és a fesztiválokon megmaradt molinókból állatkák készülnek, hasukban turkálóban feleslegessé vált ruha-ronggyal.

replaccállat1csacsi

A projekt a környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód erősítését kívánja megcélozni a különböző rendezvényeken és a rendezvényszervező szakma, illetve a rendezvények látogatóinak körében. A nagy számban és gyakran igen nagy résztvevőszámmal megrendezett szakmai, kulturális és közösségi rendezvények környezeti terhelése nagy mértékű, miközben gyakran azonos vagy kisebb költséggel jóval környezetbarátabb megoldások is léteznek, azonban mivel ezeket nem ismerik, sem a szervezők, sem a résztvevők részéről nem merül fel ezek alkalmazása/használata. Ezen kíván segíteni a projekt azáltal, hogy látványos eszközökkel mutatja be a rendezvények környezetbarát lebonyolításának különböző lehetőségeit a célcsoportok számára.

A RePlacc megálmodója a Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület, molinó-állatainkat a Cellux csoport tervezi.

A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg. vm logó