Kövess minket a Facebookon!

Keresni kell a lábnyomát az idei BrandFestival-nak

brand Az idei BrandFestival-on az élmény-faktor a rendezvény programjában és társadalmilag felelős üzleti magatartásában is testet ölt. A tartalomban a cyberbullying, a rendezvény arculatában pedig a zerowaste filozófia kap kitüntetett figyelmet. A BrandFestival a Schibsted Hungary (A Jófogás és a Használtauto.hu kiadója) és a Zöldövezet Társulással együttműködésben kiáll a fenntartható növekedés és az ökológiai lábnyomának csökkentése mellett. Az október 18-19-én a Budapest Music Center-ben megrendezésre kerülő zero waste márkafesztivál a „Heroes&Stories” alapgondolat mentén elemzi a jövőt.


Környezetvédelmi program a vizes vb szurkolói zónáiban

fina A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak. - Sajtóközlemény - Bp., 2017. augusztus 23. –


Rendezvényzöldítés velünk

rendezvényzöldBiztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?


Szárazgyepek fenntartása

gyikocskaMagyarország bővelkedik olyan élőhely típusokban, melyek biodiverzitását kevés emberi beavatkozással és munkával is egyszerűen meg lehetne őrizni. Ilyenek a szárazgyepek is, melyeket az évszázados legeltetések után jelenleg a beerdősülés, így számos faj (köztük olyan endemikus fajok is, melyek csak ezeken a területeken találhatók meg) eltűnése fenyeget.


Műanyagmentes Jövő - Zöldülő Fesztiválok

műag mentesA Zöldövezet Társulás szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a február 24-én, pénteken, 16:00-kor kezdődő „Műanyagmentes Jövő – Zöldülő Fesztiválok” fórumbeszélgetésére, amely a Millenárison megrendezett Food Truck Rally – gasztroesemény keretei közt kap helyet!


Menzakerekasztal

Miért került sor a menzareformra? Milyen előnyei, nehézségei voltak a bevezetésnek? Milyen nehézséget okoz a közétkeztetőknek a jogszabályoknak megfelelően főzni?
Mit gondolnak a szülők és mit gondolnak a gyerekek? Egyáltalán, hogyan lehet megszeretni és megszerettetni az egészségesebb ételeket?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ szakértőinkkel:

  • Sáfár Ferenc – VIMOSZ – Közösségi Étkeztető Szekció
  • Miháldy Kinga – MDOSZ/OGYÉI
  • Papp Andrea – Felelős Gasztrohős
  • Paulovits Mónika - Batthyány Általános Iskola és Sportiskola, étkeztetés vezető
  • Kardos-Horváth János – A Hahó együttes énekese, 3 gyermekes apuka
  • Menzagram – diákszervezet

Ajánljuk minden szülőnek, aki egyetértett a reform bevezetésével, és annak, aki nem!

Ajánljuk diákoknak, hogy megtudjatok többet a háttérről.

Ajánljuk közétkeztetőknek, szeretnénk meghallgatni véleményüket!

Ajánljuk régi menzásoknak, mert jó tudni, mennyi minden változott.

Ajánljuk mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt.


b


A kerekasztal beszélgetés támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap.
b2