Kövess minket a Facebookon!

Rendezvényzöldítő asszisztens munkatársat keresünk

people2A Zöldövezet Társulás Egyesület 2009 óta szervez rendezvényeken környezetbarát hulladékmenedzsmentet, szelektív gyűjtés kialakításával, illetve az Újrapohár hulladékmegelőző program megvalósításával. Ha szeretnél részese lenni ennek a folyamatnak, fontosnak tartod környezetünk védelmét, láttál már rendezvényt a „háttérből is”, már az oviban is kukás autó volt a jeled és persze nem riadsz vissza hétvégi, netán éjszakába nyúló pörgős, fizikai munkáktól sem akkor Te vagy a mi emberünk!


Környezetvédelmi program a vizes vb szurkolói zónáiban

fina A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak. - Sajtóközlemény - Bp., 2017. augusztus 23. –


Rendezvényzöldítés velünk

rendezvényzöldBiztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?


Szárazgyepek fenntartása

gyikocskaMagyarország bővelkedik olyan élőhely típusokban, melyek biodiverzitását kevés emberi beavatkozással és munkával is egyszerűen meg lehetne őrizni. Ilyenek a szárazgyepek is, melyeket az évszázados legeltetések után jelenleg a beerdősülés, így számos faj (köztük olyan endemikus fajok is, melyek csak ezeken a területeken találhatók meg) eltűnése fenyeget.


Műanyagmentes Jövő - Zöldülő Fesztiválok

műag mentesA Zöldövezet Társulás szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a február 24-én, pénteken, 16:00-kor kezdődő „Műanyagmentes Jövő – Zöldülő Fesztiválok” fórumbeszélgetésére, amely a Millenárison megrendezett Food Truck Rally – gasztroesemény keretei közt kap helyet!


Egyemmeg! családi nap

Az Egyemmeg! napon választ kaphatunk az étkezés és a környezetvédelem kapcsolatával, a fenntartható háztartásszervezéssel, vagy a menzareformmal kapcsolatos kérdéseinkre, miközben az egész család együtt szórakozik. Az érdeklődők megtudhatják, hogy hogyan lehet úgy beépíteni az egészséges táplálkozást a mindennapjainkba, hogy az a környezetünket is óvja. Az Egyemmeg! nap programjai gyakorlatban mutatják meg a fenntartható forrásból, helyi termelőktől származó, szezonális, és vegyszermentes élelmiszerek fogyasztásának előnyeit az egész család számára.

A gyerekek bepillantást nyerhetnek a szezonális uzsonnakészítés rejtelmeibe, koncerteken, meseóránvagy környezettudatos kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a szülők pedig sokszínű programjaink keretében tájékozódhatnak az egészségtudatos, környezetkímélő és gazdaságos életmód mikéntjeiről.

Kiemelt programok:

  • 10:00 Megnyitó
  • 11:00 Bognár Szilvi koncert (helyszín: Szimpla kert)
  • 12:00 Szakmai kerekasztal beszélgetés: Miért vagy így besózva? A menzareform, és ami mögötte van (helyszín: FSZEK - Márai Sándor Könyvtár)
  • 14:30 Gubás Gabi koncert (helyszín: Doblo Bor és Bár)
  • 16:00 Hahó együttes koncertje (helyszín: Kőleves vendéglő)

Vegyél részt az eseményen, gyűjtsd a pontokat és használd az #egyemmegnap hashtaget!

banner




Az Egyemmeg! nap támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap tám